Akkor és most
2014-03-23 16:52
Akkor és most Városi kikötő tér átalakítása
Megosztás a Facebook-on Megosztás az IWIW-en Megosztás a Twitter-en Nyomtatás
Ugrás a kommentekhez ()

Városi kikötő tér átalakítása
Hogy mit is takar ez a név? Az  1820as évekből származó, első feljegyzett nevéből kevesen jönnének rá, hogy a budapesti Kossuth Lajos térről van szó.  Jelenlegi nevét 1927 óta viseli, ez maradt is így, azonban kinézete, szerkezete újraértelmeződött. Lássuk milyen is volt.

 
 
Átalakításával az eddig háromkeretes térszerkezetet megbontották és egy naggyá nyitották meg. Végre feltárul előttünk, hogy micsoda remekmű is az, ami ott áll 1904 óta, a Parlament. 
A gépjárműforgalom megszűnik, csak a 2-es villamos közlekedik. Eltűnik az aszfaltburkolat és növelik a zöld- illetve vízfelületet. Megújul a tér összes  burkolat felülete, egyes részeit párásítóval látják el, hogy a nyári nagy forróságot azzal enyhítsék. Az Alsórakparton lévő sétány újra megnyílik, így az Országház ismét körbesétálható lesz. Háromszintes mélygarázs épül, amely közel 600 autó parkolásást teszi lehetővé. E mellett kap helyet a látogatóközpont, amelyben információszolgálat, kiállító tér és kávézó lesz működtetve a turisták számára.
 
 
5683852_f4f903ba0d85fd267e8e1ff2f42517e2_wm.jpg



Szavazás:
Neked tetszik az új tér?




TOP szavazások
 
 




 Partnereink

NetSzépe Nőknek

Gastro Kalauz kereső

IRODAGÉP Technika

Net-World Szoftverek

Privát Szállás kereső

 
 

 
269.03796195984 ms