Új esélyt kapott a kisorsolásra kerülő Porsche 911-es
2011-07-26
Új esélyt kapott a kisorsolásra kerülő Porsche 911-es

Többször találkoztunk már olyan autóval, melynek felújítása reménytelen és hiábavaló munkának tűnt.

Megosztás a Facebook-on Megosztás az IWIW-en Megosztás a Twitter-en Nyomtatás
Ugrás a kommentekhez ()

Többször találkoztunk már olyan autóval, melynek felújítása reménytelen és hiábavaló munkának tűnt.

Most pedig annak lehetünk tanúi, hogy mire is képesek a gyáriak alkalmazottai, hiszen az Amerikai Porsche Club egyenesen Stuttgartba postázott egy igencsak megviselt 1973-as évjáratú 911 T Coupét, hogy a szakemberek a lehető legnagyobb gondossággal újítsák fel azt.

A donorra egy évvel korábban bukkantak a klub emberei, akik a tavalyi találkozón még ablakok és lámpák nélkül, házilag foltozott kárpittal, megviselt fényezéssel és egy befészkelt madárpárral karöltve mutatták be az autót. 

A németországi szakemberek pedig rögvest neki is láttak a 38 esztendős autó felújításának, amit fénykorában az 5600-as fordulatig vígan tomboló 2,4 literes hathengeres, léghűtéses boxermotor 205 km/órás végsebességre tett képessé.

A viszonylag gyors, egy éves munka persze meghozta a gyümölcsét, így napjaink egyik legszebb veterán 911-ese most új gazdát keres, s a szerencsés nyertes ott is lesz az amerikai társaság július 31 és augusztus 7 között megrendezésre kerülő találkozójának látogatói között. 

Forrás: autopult.hu

2541_1311609537_Porsche_911T_12.jpg
2541_1311609531_Porsche_911T_5.jpg
2541_1311609547_Porsche_911T_15.jpg
2541_1311609556_Porsche_911T_4.jpg



Szavazás:
Ön szerint jó ötlet volt felújítani a Porsche 911-et?




TOP szavazások
 
 




 Partnereink

NetSzépe Nőknek

Gastro Kalauz kereső

IRODAGÉP Technika

Net-World Szoftverek

Privát Szállás kereső

 
 

 
286.93604469299 ms