Gerendai Károly szerint minden akadály elhárult a Sziget elől
2011-08-05
Gerendai Károly szerint minden akadály elhárult a Sziget elől
Megosztás a Facebook-on Megosztás az IWIW-en Megosztás a Twitter-en Nyomtatás
Ugrás a kommentekhez ()

A Prodigy, a Chemical Brothers és Prince - a Sziget fesztivál ügyvezető igazgatója szerint ezek azok a fellépők, akikre a hétfőn kezdődő fesztivál idei kínálatából a hazai és a külföldi közönség egyaránt kíváncsi. Gerendai Károly az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt hogy minden akadály elhárult az idei, történetében immár 19. rendezvény megtartása elől.

"Sajnos még mindig jelentős az eltérés a hazai és a külföldi fiatalok zenei ízlésében. A szerdán koncertező Interpol és Pulp vagy a vasárnap zenélő Manic Street Preachers és White Lies inkább a külföldi fesztiválozók számára vonzó név" - fogalmazott Gerendai Károly. Hozzátette ugyanakkor, hogy az idén - látva a közönség összetételének az alakulását - nagyobb hangsúlyt fektettek az Európában kurrens előadók meghívására.

Az idén is a hollandok képviseltetik magukat a legnagyobb számban a Sziget fesztiválon. A Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy elővételben nagyjából ugyanannyi bérlet fogyott, mint tavaly, ám változatlanul egyre több hetijegyet vásárolnak a határainkon túl, míg idehaza csökkent az egész hétre bérletet vásárlók száma. A legtöbben - mintegy tízezren - Hollandiából érkeznek, de jelentős számban jönnek Franciaországból, Németországból, Olaszországból és Angliából is.

Forrás: index.hu

 

2631_1312536335_sziget_2007.jpg



Szavazás:
Ön ott lesz idén a Szigeten?




TOP szavazások
 
 




 Partnereink

NetSzépe Nőknek

Gastro Kalauz kereső

IRODAGÉP Technika

Net-World Szoftverek

Privát Szállás kereső

 
 

 
456.37679100037 ms