cikk: Nem emelkedik a balatoni horgászjegy ára!
2012-10-17 08:05
cikk: Nem emelkedik a balatoni horgászjegy ára! Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetése úgy döntött, nem emeli a jövő évi területi engedélyek árát.
Megosztás a Facebook-on Megosztás az IWIW-en Megosztás a Twitter-en Nyomtatás
Ugrás a kommentekhez ()

Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetése úgy döntött, nem emeli a jövő évi területi engedélyek árát.

Ennek ellenére az üzemeltetési, haltermelési- és telepítési költségek növekedése indokolttá tennék a körülbelüli 25%-s horgászjegyár emelést.

Számos vízkezelő jelezte már, hogy a horgászjegyek árának emelésére kényszerül jövőre, amit a cégnél végzett gazdasági számítások is alátámasztanak, a társaság mégis eláll ettől. Ezzel a döntéssel figyelembe vették azt is, hogy a balatoni horgászokat több körülmény is hátrányosan érinti, köztük az, hogy az alacsony vízállás miatt nehezebbé vált megközelíteni a horgászhelyeket, és az év elején életbe lépett új hajózási szabályzat szerint a horgászcsónakok tárolási lehetőségei is szűkültek.
Az állami tulajdonú nonprofit társaság célja a döntéssel az is, hogy a Balaton továbbra is az ország egyik leglátogatottabb horgászvize maradjon - mondta a vezérigazgató.

Forrás: MTI

boj.JPG
item.jpg
ki.jpg
kl.jpg
lo.jpg

pv.jpg



Szavazás:
Te szeretsz horgászni?




TOP szavazások
 
 




 Partnereink

NetSzépe Nőknek

Gastro Kalauz kereső

IRODAGÉP Technika

Net-World Szoftverek

Privát Szállás kereső

 
 

 
410.55083274841 ms