Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról


Magasból nézvést megtorpant hadnak tűnhetett volna, amely egyszer, valamikor, nekibuzdult, hogy rohammal bevegye a hegy szelíden aláereszkedő oldalát, feljebb a nyugalom csendjét dajkáló fennsíkot, egészen a borzas üstökű erdőig, aztán ereje fogytán letett a szándékáról, s megkapaszkodott azon a ponton, ameddig eljutott. A falu széle emlékeztetni látszott a hajdani hevületre: két utcája a hegy felé tapogatózott, magasra nyúlt jegenyefák őrsorával álcázva… A hegy bölcs derűvel nézett le a falura.

Az oldalán bozontos szőlőrengeteg burjánzott, sűrű szövevényében csak néhány, óvatosan tekergő gyalogösvény nyitott rést. A mélyzöld takaró fölött időtlen nyugalom mélázott, a nyugalom redői között Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról órák, napok emléke és ígérete mocorgott, cinkos üzenet, a réges-régi egyezségre ütött új pecsét.

Egyek voltak a falu és a hegy — a falu munkájával, gondjával babusgatta a hegyet, s cserébe kapta vígságát vagy vigasztalást megszenvedett bánatára, ösztönzést egy szólni akaró nótára. A hegyoldal felső peremén zsúpsüveges présházak sorakoztak, kortalan ábrázatukat a falu felé fordítva. Csönd volt, nagy csönd, amilyen csak későnyári délutánokon Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról rátelepedni a világra.

Fönt, a hegy síkká enyhült platóján ketten üldögéltek, mesebeli óriást formázó szelídgesztenyefa alatt.

  1. Dohányzás és gyógyszeres kezelés
  2. Békés Megyei Népújság,
  3. A Szomszédnéni és Felméri lefizethető!

Egyiküket a véletlen vezérelte oda, ismerkedett a vidékkel, talán megvehető parasztházat keresett, hódolva a terjeszkedő divatnak. Nem lehetett több harmincötnél, koptatott farmernadrágot viselt, Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról inget, kerettelen szemüvege meg-megvillant ahogy ide-oda igazgatta a tekintetét.

Bal homlokán borsónyi, rózsaszínbe játszó szemölcs virított, s láthatóan együtt mozgott a gondolataival. A másik az a fajta ember volt, akit kortalannak mondanak — a külseje szerint hatvanévesnek is, nyolcvannak is hihető vagy még többnek; egy darabig formálta, alakítgatta az idő, aztán fölhagyott vele. Vaskos alakja, darabos mozgása, dudoros keze sokféle, nem könnyű munkára emlékezett, nyugodt, jól mért mozdulatait a célszerűség szabta. Sűrű, fénnyel fehérlő haja szép renddel takarta boltozatos koponyáját, arcának kiálló csontjain simán feszült a bőr, csak a szája két oldalán gyűrődött egy-egy aláívelödő ránc.

Feketének maradt szemöldjeinek árnyékában szokatlanul nagy, hajnalkék szemek ültek, s egyik-másik pillanatban nehéz lett volna dönteni, kifelé néznek-e vagy a múlt mélységeiben kutakodnak.

Jó ideje csendben üldögélt már a két ember. A városi a látnivalókkal töltekezett, az öreg meg a városi arcát kémlelte. Lent, a faluban akadtak össze, mondhatni véletlenül, s néhány mondat után az öreg készségesen vállalta, hogy kalauza legyen az érdeklődőnek. Előbb bejárták a falu túlsó határát, a városi természetesen megmártotta a lábát a fűzek alagútjában csordogáló patakban, kérdezgetett, bólogatva köszönte a válaszokat — végül ott kötöttek ki, a szőlőhegyen. Talán Európában is.

Ötszáz éves lehet. Vagy hat… — Szép kor — bólintott a városi. Ünnepélyes zönge csúszott a hangjába, s megfordult ültében, hogy tövétől a sudaráig végignézze az udvarnyi területet beárnyékoló Matuzsálemet.

A másik színét látta a történelemnek.

  • Társkereséseim naplója
  • Békés Megyei Népújság, április ( évfolyam, szám) | Könyvtár | Hungaricana
  • Reggeltől estig Az autóbusz reménytelenül megakadt a reggeli csúcsforgalomban.
  • Békés Megyei Népújság, április ( évfolyam, szám) | Könyvtár | Hungaricana
  • Társkereséseim naplója
  • Dohányosok Polgárjogi Szervezete - Index Fórum

Az igazit… — Az igazit? Olvastam egyszer régen, hogy ami az emberi világban olyan nagyon színes meg habzó, gyötrő vagy örömös, az csak a virág. Ami a virágot létezteti, az hátrább munkál.

Láthatatlanul… A városiban moccant a szándék, hogy az öreg szavai mögé hatolva kitudja, miféle szemlélet formálja a nézeteit, de kicsit fáradt volt már, élményekkel teli, s nem akart beleszállni egy könnyen hosszadalmassá nyúló történetfilozófiai értekezésbe.

Lebegett egy darabig a mélyezüst napkorong Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról, a szárnyai alatt láthatóan vibrált a levegő. Leszállt egy száradó fa csonka csúcsára, körbehordozta a tekintetét, s újból rikoltott. Mozdult a napkorong is — szálltának lehajló ívét mérte, megnyújtotta a földön heverő cakkos határú árnyékokat, a fényébe halvány bronzárnyalat képződött, de uralta még a világot.

Kicsit megnehezedett a levegő, vaskosodtak a Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról, édesebb lett a fák lombozatából aláperme­tező mézíz. Itt Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról a fűtakaró. Szőnyeg, valóságos szőnyeg. Nincs emberi képzelet, amelyik ilyen kitalálna.

Amelyik megalkotná… — És jó is — tette hozzá az öreg. Régen is… ünnep volt lónak, marhának, ha hegyi széna került a jászolyba, a sráglába… Hímes bundájú menyétasszony surrant elő a gyalogösvény kanyarulatából. A két ember láttán megtorpant, bámult rájuk, aztán pillanat alatt eltűnt Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról különösnek tetsző, bujazöld halom mögött. Emberderékig érő volt az a halom, valamivel talán magasabb, sűrű lonc borította, a lonc szövetében csipkés virágú futóka tekergett, rozsdavörös lósóska viaskodott velük meg egy satnya akácbokor.

A növénytakaró alól két helyen vakszürke, mohafoltos kődarab türemkedett elő, roncsolt betonelemek, mintha azon tűnődnének, elbujjanak-e a dúsan tenyésző takaróban vagy inkább kierőlködjék magukat a napvilágra. A látogató utóbb azt is felfedezte, hogy a halom körül ledőlt vaskerítés hever, nagyobb részt benőve az is, csak a hátsó felén maradt állva egy lándzsás hegyű vaspálca — a sejtelem könnyen mögéje képzelhette volna az idők elködlött mélyéből ottfelejtkezett katonát, aki hatalmatlan fegyverével rendületlenül őrzi egy szétporladt rend határait… — Az ott micsoda?

Az öreg odabillentette a tekintetét, hümmentett valamit, s csak sokára, kelletlenül szólt. Semmi az már… Csak van … — Ha jól látom, nem a természet műve… — Jól látja. Nem a természeté… Kereszt volt valamikor. Akad ilyesmi… A mi határunkban is… na, hány is… Az öreg, aprókat biccegetve számolni kezdett, előbb a balkezén, aztán a jobbon nyitogatta az ujjait.

Harminchat év

Már aki megengedhette magának… Lehet, most majd divat lesz megint. El se múlt teljesen. Egyiket tíz, tizenkét éve állították, magyarán abban az időben, amit most… na, hogyan is emlegetnek… — Átkos pártállami idők… — Az, az-mondta az öreg és legyintett.

A városi kőfaragó iparosok jó hasznokat kerestek rajta… Egy a története ezeknek a kereszteknek, ha külön-külön másnak is hangzik.

Van, amelyiket a túlvilági üdvözülés óhajtása emeltette. Kérdés, miféle tudott, vagy még inkább nem tudott, annál jobban félt bűnnek a súlya munkálta lelkekben… Más meg csak azért fordított rá, hogy lássák.

Hogy neki telik. Na meg, ugye, került ilyen-olyan felírás a feszületek hasára, az állító nevével. Valaki arra járt, keresztet vetett, kalapot emelt, az szalutált annak a névnek is… Elhallgatott az öreg, s nyomatékül súlyosat bólintott a szó végén. Szakított egy fűszálat, bedugta a szája sarkába.

Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

Neki egy gránátot, le a nép ópiumával! A papokat is hajkurászták… Tűnődő derű Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról be az öreg arcát. Itt tényleg hajkurászták a plébános urat. Alighogy ideértek. Harc itt nem volt, a németek elmentek idejében… na, megjöttek, kezdték mindjárt keresni a plébánost. Valami sarzsi volt, komisszár.

Hol a pap? Az, szegény, egy istállóban reszketett, ringy-rongy göncben, szerette volna, ha béresnek nézik. Úgy találta, korai lenne még megjelenni az Úr színe előtt. De ember volt a talpán. Amikor az orosz már nagyon kiabált, csak előállt. Hogy ő az. És teljesedjék be rajta a mindenható akarata… Hát, a mindenhatónak éppen az volt az akarata akkor, amit annak az orosznak az útján nyilvánított ki, hogy a pap harangoztassa össze a népeket, tartsanak Te DeumoX a község szerencsés megmenekedésének örömére.

Félig magyarul, félig németül megértették egymást, hamarosan szólt is a harang… Igaz, amíg áhítatoskodtunk a templomban, itt a hegyen egypár hordó bornak lába kelt, de az megesett volna Te Deum nélkül is, gondolom… — Hát akkor?

Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról

A maga szavaiból titkok áradnak… — Lehet… Tudja, ez a történet… semmi különös. Ismert, az unásig ismerős… Volt itt a faluban annak idején, még a harmincas években egy család.

Mondjuk, Gerendásék. Nem ez volt az igazi nevük, de most maradjunk ennél. Nem fontos. Gazdagok voltak. Nyolcvan hold.

jó ok a dohányzásról való leszokáshoz nagyon szeretnék enni, amikor abbahagytam a dohányzást

Nem nagybirtok, nem uradalom, de nagyon nagy szó. Akadt más nagygazda is a faluban, de őhozzájuk fogható nem… Látja ott a templomot? Attól valamivel jobbra állt a Gerendás-ház.

Régen innen is jól lehetett látni.

Kitetszett a többi ház közül, csak a torony volt magasabb. Azóta… épültek sokkal magasabbak, a Gerendáséké meg elenyészett. Tizenöt éve vette meg a tanács, nem tudom, milyen ötödrokontól, lebontották, most iskola van a helyén.

Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról hörghurut a dohányzásról való leszokás után

A Gerendásék beletűntek az időbe… Ámbár meglehet, a gyerek él még valahol. Ha él, kívánom neki, hogy ne legyen vele az emlékezet… — Ezt nagyon szépen mondta… — Őróla, a gyerekről van szó… Ott volt az a nagy vagyon, honnan lett, miből lett… lett.

Örökség, célszerű házasodás, a Gerendás is gyarapítóit szépen, magát se kímélte, ez is igaz. Csak hát a gyerek. Benne voltak már a korban, amire megjött. Kínlódásosan született, meg is rokkantotta az anyját. Mégis valóságos messiásnak látták. Apja is, anyja is, pedig amúgy elég hitvány volt gyereknek is, utóbb is.

Úgy találták, isten adománya.

Harminchat év

Megérthető… Nevet is olyat választottak neki, hogy az, mint valami korona, ékeskedjék a fején. Gerendás Teofil. Hány kalendáriumot Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról végig, Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról rátaláljanak, ki tudhatná? Elég az hozzá, Teofilnak keresztelték. A falu meg nem tudott mit kezdeni ezzel a koronával, kóstolgatta, alakította, Tejföl lett belőle… Egy kis gonoszkodás elfér a legpirosabb szívben is, na meg azt mondani se lenne igazságos, hogy errefelé csupa pirosat virágoztak volna a szívek.

Az a világ olyan világ volt… Alighanem ma se sokkal másabb… Gyerekek kezdték, játszás, huzakodás, veszekedés közben, hogy így Tejföl meg úgy Tejföl, ráragadt, kapott rajta a felnőtt nép is. Némelyek azt is gondolhatták, na Gerendás, a porontyod nevét is úgy hegyezted meg, hogy szúrjon minket, mi meghegyezzük másként, szúrja a szúrni akarót… Akik a Gerendáséknál keresték a kenyerüket, vagy másért voltak a hatalmukban, azok, megérthető, nem mertek csámcsogni, Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról a többi… Pedig a plébános is ráprédikált a csúfolkodókra.

Hogy ne szólj a te felebarátod ellen, Krisztus urunk is korholta a tanítványait ilyesmiért, meg hogy az a név nagyon is tiszteletre méltó, Isten Barátja, azt jelenti… Ez a szentbeszéd nem tett jót. Olyan az emberi természet, hogy egyszer-egyszer vállát rándítja akár az égi hatalmaknak is, ha nem olyan borzasztóan nagy dologról van szó. Meg aztán mi az, hogy Isten Barátja?

mellkasi szúró fájdalom bal oldalon

Másnak jó az István, a János, a Gergely, akármi? Maradt a Tejföl. Viselte, szegény, egész Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról, talán még ma is viseli. Talán, mondom, mert errefelé nem tud róla senki semmit, él-e, hal-e, hová keveredett… Sóhajtott fölöttük a fa lombtetője, meglebbentek a cakkos levelek — lélegzett egyet a világ, szűk pillanatra oldódott a napmeleg heve. Az erdőben feleselni akartak volna a madarak, lent a faluban örömugatásba kezdtek a kutyák, a templomtorony keresztje mozdulatlanná nyugodott.

De hamar összeszedte magát a hőség, s megint uralma alá hajtotta az eget is, a földet is. Vatta között, selyempapír között.

A Szomszédnéni és Felméri lefizethető! Várják Ponta és Johannis ajánlatát

Otthon parancs volt a szava, ha hagyja abba az ivást mondta ki, akkor is… így nőtt föl, így ért bele a legénykorba. Igaz, inkább csak az évei szerint. Hitványka volt természetre is, lélekre is. Katonának se vált be. Emlékszem, jött Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról a sorozásról a községi fogat, a rekruták danoltak, ahogy a torkukon kifért, emelgették a boros üvegeiket, a kalapjukon lobogott a pántlika, az meg hátul a saroglyábán búslakodott.

Hát persze, nem volt az igazi bánat, ha beválik, anyja, apja úgyis megváltotta volna pénzzel, ezzel, azzal… Minden azt mutatta, ki van mérve az útja, azon az úton egy döccenés nem sok, annyi se lesz… Akkor választott magának feleségnekvalót. Kedve szerint választott. Az apja bíztogatta, mások is hallhatták, válasszon csak kedve szerint, neki már nem kell gyarapodásra, hozományra pislogni, ha megnéz magának valami lányt. A Csehi Terust választotta.

A "Hipnózis - Szokjon le a Dohányzásról egy óra alatt!" filmből a Hipnózis rész

Persze, hogy azt. Szegény Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról én szavam annak az elmondásához, hogy milyen pazéran szép volt az a Terus a maga tizenkilenc évével.

Az anyjával élt éppen hogy Majakovszkij Ma ma leszoktam a dohányzásról, az apja odamaradt tizennyolcban az olasz fronton. Szép volt, igen szép volt. Nem tudom, milyen lehet most. Úgy tudom, él még… Nézegette persze más is.

De a Teofil gyerek rávetette az akaratát, apja, anyja áment mondott, a Terus anyja is csak annyit mórikált, amennyit az illem szerint kellett. A lányt nemigen kérdezték.

Nem volt az szokás. Ha mégis biggyesztett volna csak egyet is, az anyja elmagyarázta volna neki, mekkora nagy szerencse veszi az ölébe… Akkor került sor erre a keresztre.

Párhuzamosok Szabó Lőrinc és felesége levelezése — ben már majdnem negyedszázada házasok. Vagy mégsem? Állandó lázadásban éltek kötöttségeik ellen: a férj a szabadságot kívánta, a feleség ugyanezt csak fájdalmas panaszok közt tűrte. De hiszen — tudjuk — a kudarcok is összekötnek. Ekkor már nincsenek látványos lázadások, de nincsen már lázas reményű összebékülés sem.

Pöffeszkedő cselekedet volt. Nem az, hogy állították, istenem, telt rá, jól van. A felírás! Az volt a pöffeszkedő. Mert, ugye, miféle szavakat vésettek mások az ilyen feszületek derekára?